2012. augusztus 19., vasárnap

IX. Fejezet






- Apám szerint valami kulcsot keresnek - dobom be a bombát Mephnek már az asztalomnál ülve.
- Az aktád szerint Azazel volt az apád és ő meghalt - mondja , miközben úgy néz rám , mint egy hülye gyerekre.
- Halott és nem vagyok őrült. Mikor azt az izét csináltam - halkítom le a hangom , hisz itt még a falnak is füle van , - a robbanás után valami köztes állapotba kerültem. Ha a drága humán orvosok nem rángattak volna vissza , akkor többet tudnék. Apám szerint valamilyen bugyrot akar...
- A kilencediket ? - kérdezi árnyalatnyi félelemmel a hangjában . - Mond , hogy nem !
- De , apám szerint. Mi az ? Mi az , ami még egy herceget is megijeszt ?
- Tudod milyen a lenti hierarchia ?
- Vannak a kisebb démonok , a nagyobb démonok , ti hercegek és gondolom Belzebub vagy Lucifer vagy hogy hívjátok ti.
- Abban igazad van , hogy vannak kisebb és nagyobb démonok , plussz vagyunk mi hercegek. De nincs olyan , hogy Lucifer . Ő az első bukott volt , de az utolsó angyal - démon háborúban Mikáél lefejezte az angyaltüzével.
- Ácsi ! - vágok közbe. - Mikáél ? Lefejezte ? Miért nem tud erről senki a felszínen élők közül ?
- Mikáél Michael arkangyal rendes neve. Ezért fél mindenki az arkoktól , a tüzük miatt és ezért ölik meg őket legyengülve , amikor már nem tudják használni. Te még nem tudod kontrollálni , de ha megtanulod és megtudják , hogy létezel vadászni fognak rád.
- Most is vadásznak rám.
- Ez semmi, ez csak olyan , ha elkapjuk elkapjuk , ha nem meg nem. A két fő tényezőt már kiiktatták , anyukádat és apukádat.
- Azt hiszik meghaltam.
- Hidd el , mióta használtad a tüzet , tudják , hogy élsz és mindenhonnan , mindkét oldalról mozgósítanak. Bár legalább - szerintem - az arkok már nem akarnak megölni , már hasznos vagy számukra.
- Te tudod. De térjünk vissza az előző körhöz! Ha Lucifer halott , ki a főnök ?
- Most egy testület , olyan kormányféle , mint régen az embereknél.
- De ?
- De , amikor szárnyra kapott a hír , hogy a főnök halott sokan egymásnak estek a trónért.
- Te is ?
- Én nem vágyok királynak lenni a pokolban. De sokan igen. A legveszélyesebb Adramelech volt. Lucifer jobb keze a régi időkben. Úgy gondolta jogosan tarthat igényt a trónra és ezért sokakat megölt saját kezűleg és ezreket megöletett a sleppjével.
- De , hogy jön ez ide ?
- Amíg ő gyilkolászott , mi többiek létrehoztuk a mai kormányunkat , összefogtunk és a pokol legmélyére zártuk. Mivel mi nem tudtuk megölni és egy ark segítségét sem kérhettük , ezt tűnt az egyetlen megoldásnak.
- Értem és , hogy tudják kiengedni ?
- Sajnos odalent mindenre van valami kegyetlen megoldás. Itt össze kell gyűjteni egy megtört szívet , egy vadász szívét , egy szűz szívét és egy harcosét. Egy szertartással egyesítik ezeket és kinyílik a kilencedik kapu.
- Elég gázos dolgaitok vannak odalent - húzom el a szám.
- Már előttem is így mentek a dolgok. Vedd úgy , hogy életfogytig tartó büntetésem töltöm náluk.
- Hányszor öltél ? - teszem fel hirtelen a kérdést. - Hányszor öltél mióta a lentieket szolgálod ?
- Kérlek , ne kérdezz olyat , amiről nem akarsz tudni.
- Tudnom kell , ha tisztán akarok látni. Megkaptad a három napot , de azt szeretném , ha nem csak a testem hozná meg a döntést , hanem ő is - nyomom a mutatóujjam a homlokomhoz.
- Rendben , ez így tisztességes.
- Hányszor ?
- Több ezerszer Azaziel. Többször , mint szerettem volna.
- Oké - nyeltem nagyot , - én akartam tudni. De szeretném leszögezni , hogy ha , ismétlem HA nem hagyom eltűnni a jelemet és elfogadlak , akkor nem lesz több öldöklés.
- Te is öltél már .
- Akarattal nem , csak a munkámat végzem.
- Én is azt tettem.
- Rendben. Nem vagy éhes ? - váltok témát . - Eszel ételt is vagy valami különleges diétán vagy ?
- A hiedelemmel ellentétben ételt eszünk mi hercegek is. Csak havonta 1-2 alkalommal kell friss vérhez jutnunk az erőnlétünk megtartása végett. Szóval , igen , éhes vagyok.
- Van itt nem messze egy kis , magyar kifőzde. Isteni húsos palacsintájuk van.
Már közeledik felém , amikor megállítom a kezemmel.
- Nem villanunk ! - jelentem ki kategorikusan. - Nem akarok ebéd előtt rosszul lenni.
- Akkor ? - kérdezi.
- Sétálunk , itt van két tömbnyire.
Amint leérünk a kapitányság előtti lépcsőn óvatosan tenyerébe fogja a kezemet. Nem szólok. Hüvelykjével köröket cirógat a bőrömre. Jól eső borzongás fut végig a gerincemen és egy halk sóhajjal tör utat az ajkaim közül. Nem kellene ezt tennem fut át az agyamon. Hagyhatnám elmenni , semmi sem változna. Eddig is nyomorúságban éltem. Dolgoztam , hazamentem. Néha eljártam felszedni valakit , hogy jól megdöngethessem magam . Ennyi.
De , hátha most sikerülne ! Csillan fel egy apró reménysugár. Hátha lehetnék olyan boldog , mint a szüleim voltak. Anya nagyon sokat mesélt kettejükről , hogy mennyire boldogok voltak még annak árnyékában is , hogy akármikor megtalálhatják és kivégezhetik őket. Talán...talán én is , talán nekem is lehet. Bizakodóan nézek fel a mellettem sétáló férfira , aki a mennybe emelhet vagy a pokolba taszíthat.
- Miért nézel így rám ? - áll meg és simít végig másik kezével az arcomon. Újra villámcsapásként ér az érintése.
- Ez mindig ilyen lesz ?
- Életünk végéig - tudja miről beszélek , nem kérdez vissza. - Szabad ? - néz a szám felé.
Szeretném , de félek is. Mi van , ha engedek és nem lesz jó vége ?
- Ne félj - kéri suttogva.
Ott állunk a járda közepén , New York ebédszüneti forgatagában és én nem látom csak őt , ő nem lát mást csak engem. Lassan közelebb hajol , ajkaim maguktól szétnyílnak és mire leér hozzám addigra már készségesen fogadják az övéit. Óvatosan , puhatolózva csókol . Nem elég ! Még ! - sikít egy hang , rájövök , hogy az én hangom szól a fejemben. Oldalra döntöm a fejem , elmélyítem a csókunkat. Nyelveink kutakodva járnak egymással táncot. Belenyögök a csókunkba , merevedését a hasamon érzem. MÉG TÖBB KELL ! - hallom ismét saját sikolyom. Megmarkolom a fenekét , hogy még közelebb húzzam magamhoz.
Érzem , hogy elvillant . Nem érdekel , a rosszullét sem jön. Őrült tempóban tépem a ruháját , hogy végre meztelen bőréhez érhessek. Megszakítom csókunkat , hogy meztelenül is megnézhessem. Lépek egyet hátra és gyönyörködök  a látványban. Szemei vágytól csillogva néznek. A nagy tépkedésben a őrdarabot is kiránthattam a hajából , mert most rengeteg szőke haj keretezi testét , glóriaként körbeölelve.
- Gyönyörű vagy - lehelem.
Jelem felizzik mellkasán és én is érzem enyémet. Lassan levetkőzök , tekintetét végig magamon érezve. Közelebb lép , kezemet megfogva a jelemre teszi a mellkasán.
- Ne hagyd elveszni azt , ami a miénk lehet.
- Ssss - adok egy apró csókot a szájára , - kérlek ne beszéljünk erről. Most csak érezni akarom milyen lehetne. Szeress engem. Szeress úgy , mintha már a tiéd lennék . Kérlek - suttogom bele csókunkba az utolsó szót.

3 megjegyzés:

  1. Ejnye-ejnye... Nem szép dolog a legizgibb résznél abbahagyni ám!!! Most készülj fel rá, hogy kénytelen leszek minél előbbi folytatást követelni! :D Szóval, FFOOLLYYTTAATTÁÁSSTT!!!! :D :D :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon érdekes a történet, bár egy kissé darabosnak érzem,de ez ne tántorítson el az új fejezettől. Nagyon várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
  3. Szia. Én csak most találtam a blogra és nagyon tetszik. Viszont látom hogy augusztus óta nem volt friss. Azért én várok hátha jön friss. Remélem lesz folytatás.

    VálaszTörlés