- Helló ! - nyitom ki az ajtót Sybilnek. - de jó , hogy jössz , már azon gondolkoztam , magányomat tequilába fojtom.
- Szia , nem csak te vagy egyedül – szalad át egy alig észrevehető fintor törékenynek tűnő arcán. Hosszú , szalmaszőke haját laza kontyba fogta , bánatos kék szemei elnéznek mellettem a bárszekrény felé. - Igyunk és beszéljük ki a férfiakat !
- Gyere – karolom át kedvesen a vállamig érő nőt. - Elméletileg holnap szabadnapos vagyok , addig dorbézolhatunk , ameddig kedved tartja.
Tudom , hogy még mindig szereti Nedet. Azt is tudom , hogy azért hagyta el , mert adni akart neki egy esélyt , hogy ne egy maga fajta véges életű mellett kelljen lennie. Annyira szereti azt a bolondot , hogy lemondott a saját boldogságáról az övéért. Pedig mind a ketten szenvednek és Ned még az okokat sem tudja. Hja , nehéz is a szerelem ! Még jó , hogy nekem nem kell ilyenekkel foglalkoznom. Soha a büdös életben nem leszek szerelmes , ezt megfogadtam már évekkel ezelőtt.
- Mit önthetek ? - állok be a pult mögé.
- Mid van ? Nincs véletlenül valami démonid ? - céloz a vérünkkel tuningolt , ezért jóval ütősebb piákra.
- Mindig van – mosolygok rá. - Miben kéred ? - sebzem meg egyik szemfogammal a mutatóujjamat.
- Tequila nekem is megfelel.
Óvatosan egy cseppet a feles pohár aljára csöppentek. Az ő 45 kilós súlyához két ilyen tequila tökéletesen elég lesz , ahhoz hogy Nedet teljesen elfelejtse. Magamnak belepréselek 5-6 cseppet. Közben a távkapccsal beindítom a holotévét és valamelyik zenecsatornára állítom be.
- Fenékig ! - nyújtom át neki a sajátját. - Harag , ha marad !
- Bene te ! - köszönt apám nyelvén.
- - I quoque - viszonzom . - Gyerünk táncolni ! - ragadom magammal. Ezek az esték már – már szertartássá váltak számunkra az elmúlt hat hónapban. A doki áll a legközelebb a barátnő fogalmához. Egyszer , talán , majd ha megtanulok bízni , akkor elmondom neki ki vagyok. - Riszáld !
- Köszönöm ezeket az estéket – morzsol el egy könnycseppet a szeme sarkából.
- Nem csak neked van szükséged rájuk. Én is …
- Ó , a francba ! - nyafogom. - Nem akarok dolgozni ! Roth – szólok bele a hangulatrontó masinába.
- Ott van a doki ? - kérdezi Belle suttogva.
- Igen – halkítom le én is akaratlanul a hangom. - Baj van ?
- Tedd be a fülest ! - parancsol rám szokatlanul keményen a diszpécser.
- Mindjárt jövök – intek Sylnek mielőtt kilépek a teraszra. - Bent van , mondd ! - mondom , miután becsuktam a tolóajtót.
- Baj van Az. A Hooper egyik szemetesében egy összetört holttestre találtak a ghoulok. És csak azért nem ették meg , mert … - csuklik el a hangja – mert az egyikük azt mondja...azt mondja lehet , Ned az.
- Megyek – súgom az immár zokogó Bellenek , - adj felszállásit !
- Vedd elintézettnek.
- El kell mennem , ne haragudj.
- Meló ? - néz rám mosolyogva.
- Sietek vissza – mondom rá sem nézve.
„ Add Istenem , hogy ne ő legyen. „ - könyörgök magamban. „ Ne vedd el tőlünk ! „
Már messziről meglátom a kivilágított utcarészt. Egy családi ház feljárójára dobva , mint egy rongybaba , ott hever a társam , a barátom. Felismerem az illatából . Az a rengeteg vér sem tudja elnyomni azt a rettenetes parfümöt , amit használ...használt.
Óvatosan , minél kisebb széllökésekkel kísérve , pár méterrel a testtől leszállok és visszahajtom a szárnyaimat. Habozok még , mielőtt elindulok. Nem merek odamenni , nem merem azonosítani. Nem akarom azonosítani , nem akarom véglegessé tenni a halálát.
- Roth nyomozó – szól rám a helyszínt biztosító rendőr. - Ezeket találtuk a zsebében – nyújt felém egy közepes bűnjeles zacskót.
- Köszönöm – veszem át tőle. - Ismertetné a helyzetet , kérem ?
- Kb. negyedórája érkezett a hívás Lewinsky nyomozó egyik informátorától , miszerint a nyomozó itt fekszik összetörve és nem lélegzik. Azonnal kijöttünk a helyszínre. Nem nyúltunk semmihez , csak a zsebeit néztük át , azonosítás végett. Önt vártuk.
- Köszönöm – ismétlem bután és megindulok Ned felé.
„ Nem bírom visszatartani ! „ - sikítom némán.
- Nem bírom sokáig tartani ! - kiáltom a járőröknek és a helyszínelőknek. - Menjenek minél messzebbre és vigyék a nyomozót is !
„ Menekülj ! „ - tátogom neki , de már tudom , hogy késő. Ha most elindulna se jutna elég távol , érzem végig folyni bőrömön az erőt , ami kitörni készül belőlem. Nyers , zabolázatlan. Még csak egyszer találkoztam vele , anyám halálakor. De mindent elpusztított körülöttem. Felperzselt élőt , élettelent , embert és nem emberit.
Összezárom , majd kinyitom szemeimet és a halálra ítélt rendőr pupilláiban meglátom önmagam.
Hollófekete hajam helyett hófehéren világító hajtömeg szálldos a fejem körül. Feneketlen fekete szemeim helyett is csak fehéren ragyogó , túlvilági szemeket látok. Fehéren , világoskékeken izzó lángnyelvek nyaldossák bőrömet. Felismerem a halandó tekintetében mikor tudatosul benne , hogy most meg fog halni.
„ Sajnálom. „ - súgom neki , majd mindent elnyel körülöttem a lelkemet perzselő tűz.