2012. augusztus 19., vasárnap

IX. Fejezet






- Apám szerint valami kulcsot keresnek - dobom be a bombát Mephnek már az asztalomnál ülve.
- Az aktád szerint Azazel volt az apád és ő meghalt - mondja , miközben úgy néz rám , mint egy hülye gyerekre.
- Halott és nem vagyok őrült. Mikor azt az izét csináltam - halkítom le a hangom , hisz itt még a falnak is füle van , - a robbanás után valami köztes állapotba kerültem. Ha a drága humán orvosok nem rángattak volna vissza , akkor többet tudnék. Apám szerint valamilyen bugyrot akar...
- A kilencediket ? - kérdezi árnyalatnyi félelemmel a hangjában . - Mond , hogy nem !
- De , apám szerint. Mi az ? Mi az , ami még egy herceget is megijeszt ?
- Tudod milyen a lenti hierarchia ?
- Vannak a kisebb démonok , a nagyobb démonok , ti hercegek és gondolom Belzebub vagy Lucifer vagy hogy hívjátok ti.
- Abban igazad van , hogy vannak kisebb és nagyobb démonok , plussz vagyunk mi hercegek. De nincs olyan , hogy Lucifer . Ő az első bukott volt , de az utolsó angyal - démon háborúban Mikáél lefejezte az angyaltüzével.
- Ácsi ! - vágok közbe. - Mikáél ? Lefejezte ? Miért nem tud erről senki a felszínen élők közül ?
- Mikáél Michael arkangyal rendes neve. Ezért fél mindenki az arkoktól , a tüzük miatt és ezért ölik meg őket legyengülve , amikor már nem tudják használni. Te még nem tudod kontrollálni , de ha megtanulod és megtudják , hogy létezel vadászni fognak rád.
- Most is vadásznak rám.
- Ez semmi, ez csak olyan , ha elkapjuk elkapjuk , ha nem meg nem. A két fő tényezőt már kiiktatták , anyukádat és apukádat.
- Azt hiszik meghaltam.
- Hidd el , mióta használtad a tüzet , tudják , hogy élsz és mindenhonnan , mindkét oldalról mozgósítanak. Bár legalább - szerintem - az arkok már nem akarnak megölni , már hasznos vagy számukra.
- Te tudod. De térjünk vissza az előző körhöz! Ha Lucifer halott , ki a főnök ?
- Most egy testület , olyan kormányféle , mint régen az embereknél.
- De ?
- De , amikor szárnyra kapott a hír , hogy a főnök halott sokan egymásnak estek a trónért.
- Te is ?
- Én nem vágyok királynak lenni a pokolban. De sokan igen. A legveszélyesebb Adramelech volt. Lucifer jobb keze a régi időkben. Úgy gondolta jogosan tarthat igényt a trónra és ezért sokakat megölt saját kezűleg és ezreket megöletett a sleppjével.
- De , hogy jön ez ide ?
- Amíg ő gyilkolászott , mi többiek létrehoztuk a mai kormányunkat , összefogtunk és a pokol legmélyére zártuk. Mivel mi nem tudtuk megölni és egy ark segítségét sem kérhettük , ezt tűnt az egyetlen megoldásnak.
- Értem és , hogy tudják kiengedni ?
- Sajnos odalent mindenre van valami kegyetlen megoldás. Itt össze kell gyűjteni egy megtört szívet , egy vadász szívét , egy szűz szívét és egy harcosét. Egy szertartással egyesítik ezeket és kinyílik a kilencedik kapu.
- Elég gázos dolgaitok vannak odalent - húzom el a szám.
- Már előttem is így mentek a dolgok. Vedd úgy , hogy életfogytig tartó büntetésem töltöm náluk.
- Hányszor öltél ? - teszem fel hirtelen a kérdést. - Hányszor öltél mióta a lentieket szolgálod ?
- Kérlek , ne kérdezz olyat , amiről nem akarsz tudni.
- Tudnom kell , ha tisztán akarok látni. Megkaptad a három napot , de azt szeretném , ha nem csak a testem hozná meg a döntést , hanem ő is - nyomom a mutatóujjam a homlokomhoz.
- Rendben , ez így tisztességes.
- Hányszor ?
- Több ezerszer Azaziel. Többször , mint szerettem volna.
- Oké - nyeltem nagyot , - én akartam tudni. De szeretném leszögezni , hogy ha , ismétlem HA nem hagyom eltűnni a jelemet és elfogadlak , akkor nem lesz több öldöklés.
- Te is öltél már .
- Akarattal nem , csak a munkámat végzem.
- Én is azt tettem.
- Rendben. Nem vagy éhes ? - váltok témát . - Eszel ételt is vagy valami különleges diétán vagy ?
- A hiedelemmel ellentétben ételt eszünk mi hercegek is. Csak havonta 1-2 alkalommal kell friss vérhez jutnunk az erőnlétünk megtartása végett. Szóval , igen , éhes vagyok.
- Van itt nem messze egy kis , magyar kifőzde. Isteni húsos palacsintájuk van.
Már közeledik felém , amikor megállítom a kezemmel.
- Nem villanunk ! - jelentem ki kategorikusan. - Nem akarok ebéd előtt rosszul lenni.
- Akkor ? - kérdezi.
- Sétálunk , itt van két tömbnyire.
Amint leérünk a kapitányság előtti lépcsőn óvatosan tenyerébe fogja a kezemet. Nem szólok. Hüvelykjével köröket cirógat a bőrömre. Jól eső borzongás fut végig a gerincemen és egy halk sóhajjal tör utat az ajkaim közül. Nem kellene ezt tennem fut át az agyamon. Hagyhatnám elmenni , semmi sem változna. Eddig is nyomorúságban éltem. Dolgoztam , hazamentem. Néha eljártam felszedni valakit , hogy jól megdöngethessem magam . Ennyi.
De , hátha most sikerülne ! Csillan fel egy apró reménysugár. Hátha lehetnék olyan boldog , mint a szüleim voltak. Anya nagyon sokat mesélt kettejükről , hogy mennyire boldogok voltak még annak árnyékában is , hogy akármikor megtalálhatják és kivégezhetik őket. Talán...talán én is , talán nekem is lehet. Bizakodóan nézek fel a mellettem sétáló férfira , aki a mennybe emelhet vagy a pokolba taszíthat.
- Miért nézel így rám ? - áll meg és simít végig másik kezével az arcomon. Újra villámcsapásként ér az érintése.
- Ez mindig ilyen lesz ?
- Életünk végéig - tudja miről beszélek , nem kérdez vissza. - Szabad ? - néz a szám felé.
Szeretném , de félek is. Mi van , ha engedek és nem lesz jó vége ?
- Ne félj - kéri suttogva.
Ott állunk a járda közepén , New York ebédszüneti forgatagában és én nem látom csak őt , ő nem lát mást csak engem. Lassan közelebb hajol , ajkaim maguktól szétnyílnak és mire leér hozzám addigra már készségesen fogadják az övéit. Óvatosan , puhatolózva csókol . Nem elég ! Még ! - sikít egy hang , rájövök , hogy az én hangom szól a fejemben. Oldalra döntöm a fejem , elmélyítem a csókunkat. Nyelveink kutakodva járnak egymással táncot. Belenyögök a csókunkba , merevedését a hasamon érzem. MÉG TÖBB KELL ! - hallom ismét saját sikolyom. Megmarkolom a fenekét , hogy még közelebb húzzam magamhoz.
Érzem , hogy elvillant . Nem érdekel , a rosszullét sem jön. Őrült tempóban tépem a ruháját , hogy végre meztelen bőréhez érhessek. Megszakítom csókunkat , hogy meztelenül is megnézhessem. Lépek egyet hátra és gyönyörködök  a látványban. Szemei vágytól csillogva néznek. A nagy tépkedésben a őrdarabot is kiránthattam a hajából , mert most rengeteg szőke haj keretezi testét , glóriaként körbeölelve.
- Gyönyörű vagy - lehelem.
Jelem felizzik mellkasán és én is érzem enyémet. Lassan levetkőzök , tekintetét végig magamon érezve. Közelebb lép , kezemet megfogva a jelemre teszi a mellkasán.
- Ne hagyd elveszni azt , ami a miénk lehet.
- Ssss - adok egy apró csókot a szájára , - kérlek ne beszéljünk erről. Most csak érezni akarom milyen lehetne. Szeress engem. Szeress úgy , mintha már a tiéd lennék . Kérlek - suttogom bele csókunkba az utolsó szót.

2012. július 19., csütörtök

VIII. Fejezet









- Ne szórakozz Az ! - kiált fel. - Az angyalok évszázasokkal ezelőtt magunkra hagytak. Visszamentek a Nagy Megállapodás után.
- Igen , a legtöbb. De anyukám itt maradt az apukámmal.
- Úr Isten ! - kap a fejéhez hirtelen. - Az apád tényleg egy démon volt . Szökevények.
- Sss - kérem. - Ha megtudnák , hogy létezem , levadásznának. A szüleimet már megölték Syl. Ne akard , hogy engem is üldözzenek , kérlek.
- Ne hülyülj , a barátnőm vagy. Csak ez az egész sokkol egy kicsit. Itt áll előttem egy angyal.
- Félig - szúrom közbe.
- Részlet kérdése. De...mi történik most veled ?
- Öröklelket választottam - sóhajtom lemondóan. - Angyal szokás. Ezek szerint erősebb bennem az angyalvér , mint a démoni. Most fogok igazán pácba kerülni. Három napig bujkálnom kellene , míg halványul ez az egész - mutatok a mellkasomra. - De nem fogom tudni most megoldani. A nyomozásra kell ... Ó , ne haragudj ! - kapok észbe.
Csak megemlítettem a nyomozást és Syl akvamarin kék szemeit máris a könnyek nagyítják kétszeresére. Még csak egy hét telt el a halála óta , alig 3 napja volt a búcsúztatási szertartás. Nekem is nehéz , de bele sem merek gondolni Syl mit érezhet.  Ilyenkor örülök , hogy anyám empátia késségét nem örököltem.
- Ne kérj elnézést Az - legyint a kezével. - Csak arra kérlek tedd a dolgod , azt amiben a legjobb vagy.
Fehér köntöse zsebéből egy zsebkendőt vesz elő és magas sipító hangon elkezdi az orrát fújni.
- Ne haragudj ! - robban ki belőlem a nevetés. Hasamat fogva kacagok , miközben patakokban folyik a könny a szemeimből.
Először értetlenül néz rám , de aztán őt is elkapja ez a furcsa zokogó nevetés és látom rajta , hogy valamelyest megkönnyebbül.
Pár perc elteltével megszólal.
- Mihez fogsz most kezdeni ?
 - Nem tudom , még - felelem. - De kezdetnek kellene valami alapozó szerűség , amivel ezt a szart eltakarhatom.
- Valamit biztos találunk itt , de Az - néz rám kérdőn - ki az ? Ki az öröklelked ?
- Berosálsz , ha elmondom. Mephistopheles.
- Itt a herceg !? - sikkant fel. - A bukott ?
- Ja - morgom bosszúsan - és ő az új társam.
- Ne mond ... - kezdené , de akkor berontanak a patológiára.
- Roth - hallom a hadnagy dörmögő hangját - mi a fészkes fenét csinál ? Azonnal jöjjön vissza az eligazításra !
 - Rögtön uram , Dr. McRoose talált valamit az első áldozaton.
- És ?
- Sajnos , nem kapcsolódik az ügyhöz. Az üzletében ragadt rá.
- Rendben. 1 percet kap ! - és kiviharzik.
- Ez meleg volt - sóhajt fel Syl - , gyere , lekenjük a mellkasodat.



Mintha mi sem történt volna visszavonulok a helyemre. Mephistopheles már a velem szemben lévő asztalnál ül és engem figyel , miközben a mellkasát dörzsöli.
" Ó . a rohadt , tetves életbe ! Angyal volt valamikor , tudja mit jelent ez az egész. "
- Roth !
- Igen uram ! - felelem a hadnagynak.
-Lord Mephistopheles eligazítja majd , miután ellógta a megbeszélést.
- Értettem uram - végig a bukottat figyelem , ő szintén engem néz . Ebből jó kis magyarázkodás lesz.
- Na , mindenki , munkára ! - ordítja el magát és visszavonul az irodájába.
- Nyomozó - szólít meg a herceg - szeretném , ha elmennénk a második helyszínre.
- Miért ? - kérdezem vissza . Alig tudtam kimagyarázni a robbanást , egy "régenvolt" rá fog jönni.
- Látnom kell.
- Nem sok minden maradt - próbálom menteni a menthetőt. - de , ha ragaszkodik hozzá...
- Igen , ragaszkodom.
- Rendben - állok fel az asztaltól. - Kocsival vagy repülve ?
- Igazából én illannék , ha nem nagy gond.
- Én nem tudok - morgom a bajszom alatt.
- Micsoda? Nem hallottam.
- Nem tudok illanni ! - vágom oda neki. Biztos vagyok benne , hogy azt is meghallaná , ha magamban beszélnék.
- Jöjjön ! - parancsol rám. - A garázsba megyünk.



- Álljon velem szembe - mondja mikor leérünk egy üres parkolóhelyre. - Meg kell fognia a kezem és ...
- Na ne szívasson ! - hördülök fel. - Mi a fenének taperolnám én a maga kezét ?
- Fog maga még máshol is taperolni , de most csak a kezemet fogja meg !
Köpni - nyelni nem tudok a nyílt ajánlattól és ezért a természetemmel teljesen ellentétes dolgot teszek , szót fogadok neki és odanyújtom a bal kezem. Erősen megragad és magához ránt. Mire a testem az övéhez csapódna a jobb kezemben már ott is villan a wakizashi.
- Még egy mozdulat és levágom a fejét ! - sziszegem.
- Ugyan már ! Tudhatná , hogy az nem öl meg.
- Nem, de pár óra nyugton lennem magától.
- Tegye el - kéri és bár a kezemet nem engedi el , de egy lépést hátrál.
- Még egy ilyen - mondom és a kiáramló eszenciámtól 3 oktávnyit mélyül a hangom - és megtalálom a módját , hogy megöljem.
- Ha jól gondolom , akkor magánál van a megfelelő eszköz a megölésemhez - mondja sejtelmesen és mire válaszolni tudnék már illanunk is.



-Azt a jó mocskos , ku ... - szidom őt és az illanást is két öklendezés között.
- Ezt a fenyegetőzésért kapta. A következő már nem lesz ilyen - mondja és vigyorog közben a rohadék.
- Á-á ! Nem lesz következő ! Visszafele repülök.
- Nem fog. Nézze meg a szárnyait ! - utasít.
Mit sem sejtve kitárom őket és a döbbenettől szóhoz sem jutok. A nem olyan rég még éjfél-fekete szárnyaim végén arany csillogás válik egyre láthatóbbá.
- Mi a faszom ? - hűlök el.
- Átalakul.
- De...
- Ne  - kér szelíden , szinte ár irreálisan kedvesen. - Ne hazudjon. Maga félig angyal.
Óvatosan , lassan hátrálok a közeléből .
- Fel fog adni - nyögöm , alig hallhatóan. - Meg fog öletni.
- Nem fogom , nem tehetem - elkezdi szétgombolni galambszürke ingét. - Ez - mutat a mellkasán lévő jelre - megakadályoz. Te el sem tudod képzelni milyen 17 ezer évnyi magány. Nem érdekel, hogy angyal , alvilági vagy ember a társam. Csak nem akarok tovább egyedül lenni.
- De , én - török meg - nem tehetem. Nem lehetek a lelke. Maga azoknak dolgozik , akik megölték a családomat , maga egy herceg! - a végét már sikoltom .
- Ne utasíts el , kérlek - esdekel. Egy herceg . Nekem. - Van három napunk a ceremóniára. Elkérhetem ezt a három napot ?
- Miért ?
- Ismerj meg , nem vagyok rossz. Tettem egy rossz dolgot a múltban , elbuktam. Több , mint két ezer éve nyögöm ennek a terhét.
 - Mit tettél ? - súgom.
- Erről még nem beszélhetek.
 - Hogy bízzak meg benned , ha ezt sem árulod el ?
- Lassan , apránként - zöld szemeivel szinte lyukat éget a bőrömre. - Megnézhetem ?
- Nem tudod - jelentem ki . - napos alapozó van rajta. Estig nem kopik le.
- Rendben, te megszeretnéd nézni ? - ajánlja fel.
Csak bólogatni tudok , ahogy óvatosan közeledek felé. Arany betűkkel ragyog a nevem izmos mellkasán. Alig - alig érintve végig húzom mutatóujjamat a kacskaringó betűk mentén. Villámcsapásként ér a bőre érintése , egy pillanatra elakad a szavam , levegőt sem veszek. Hallom , amint ő is fogai közt szívja be , s mikor elveszem róla az ujjam hangos sóhajként szakad ki belőle. Mindkét tenyeremet a mellkasára helyezem , bőre , teste régi szeretőként simul hozzám. Kockás hasa megremeg egy pillanatra és lentebb nézve meglátom hatalmas erekcióját is. Kezem automatikusan indulna , hogy körbefonja , simogassa , becézgesse , de szerencsére neki van annyi önuralma , hogy az övével megfogja az én kezemet.
- Ne , megbánnád - szinte leheli a szavakat.
Nehezen elszakítom pillantásom a farmerja elejétől és a szemébe nézek. Még mindig az érzéstől kábultan kérdezem.
- Mit tettél velem ? Mit teszel ?
- Semmit. A tested már tudja , amit nem akarsz elfogadni. Az enyém vagy , én pedig a tiéd.
Hirtelen harag gyújtja lángra az érzékeimet , elnyomja a vágyakozást az érintésére.
- Takarodj a közelemből !
- Ne menekülj előle . Tudod mik lesznek a következményei , ha megtagadod a lelkedet ?
- Tudom. Örök nyomorúság , magány , érzelem mentesség vár rám. Én eddig is így éltem az életem. Nem újdonság.
- Hazudsz. Látom rajtad és - mutat körbe a robbanás pusztítására - ez mind azt mutatja , amit érzel. Kivételes képességeid vannak. Egy angyalról tudok , akinek ... Szent ég ! - kiált fel. - Te Gábriel lánya vagy !
- Ne merd még egyszer anyám nevét a szádra venni ! - üvöltöm artikulálatlanul és már neki is rontok puszta kézzel.
Egyszerűen csak elillan , a hátam mögé érkezik és átölel. Hátam meztelen részei és a vállam csupasz bőréhez érnek. Robban bennem a vágy és az elkeseredés. Összeomlok a karjaiban és 26 éve először zokogok.
- Elvettétek tőlem. Elvettétek mind a kettőjüket - hangom nyers és karcos. A hajamat simogatja és megnyugtató szavakat sugdos a fülembe. Lehelete meglengeti a kóbor hajszálaimat. Megborzongok. Hasizmon összehúzódik. A harag és az elkeseredés helyét se perc alatt átveszi a vágy. Hát így érzett anyám apám iránt ? Ezt a mindent elsöprő "akarom - őt" érzést élték át minden nap ? Akarom ezt az érzést. Akarom ezt a férfit. De nem vagyok benne biztos , hogy megérné - e nekem.
Óvatosan felé fordulok és a tenyeremet az arcára simítom. Félig lehunyt szemeit keretező hosszú szempillái alól tekint rám.
- Ha nem akarod , nem ...
- Sss - teszem ujjam az ajkára , hogy elhallgattassam. Azonnal villámcsapásként ér az érintése és felpezsdíti a véremet is. Lábujjhegyre állok , hogy felérjem és először csak óvatosan az arcára simítom az arcomat. Orromat húzom végig bőrén , beszívva illatát , ami füstre , mézre emlékeztet . Ajkam már ajka szélét súrolja , amikor feladja , nem bírja tovább és birtokba veszi először csak az ajkamat , majd az egész számat. Apró tűzijátékok robbannak a belsőmben , majd egyre nagyobb robbanások kísérik és már ég a belsőm , zihálok.
Belenyögök a szájába , válaszul visszasóhajt. Nyelvével simít végig nyelvemen és már is óriási csata alakul ki a szánkban. Kezemmel a hajába túrok , erősen belemarkolok és húzom magam felé , hogy még , még , abba ne hagyja a csókot. Mindkét kezét a fenekemre rakja , simogatja , gyúrja , hirtelen felkap . Lábaimat a dereka köré csavarom. Vékony , tapadós , pamut rövidnadrágom anyagán át érzem , ahogy  hozzám nyomódik . Teljesen benedvesedek ettől az érzéstől. Aprót harapok az alsó ajkába , válaszul még jobban nekem tolja magát és a ruháinkon át ütemesen a csiklómhoz dörzsöli a farkát. Hatalmas üstökösként közelít felém az orgazmus , s mikor óvatosan megszívja a nyelvemet csillagokat szórva maga köré robban bennem . Belenyögök , beleélvezek a szájába és ő csak csókol tovább. hirtelen elernyedek , a lábaim remegnek , még jó , hogy tart. Arcomat a nyakába fúrom , belélegzem illatát.
- Nem kellett volna - súgom gyengén.
- Nem - ad igazat. - De még is itt vagyunk.
- Meg kapod a három napot.


2012. július 17., kedd

VII. Fejezet

- Semmi ?! - vágok ököllel az asztalra. - Mi az , hogy semmi nyom ? Valaminek kell lennie. Ne szívassatok fiúk , állítólag ti vagytok a legjobbak.
- Bocs , szivi - mordul fel az egyik vér - , de ez még a mi orrunkon is kifogott.
- Már egy hete , hogy Ned ... Ned meghalt. A nyomok kihűltek.
- Ne ránk legyél zabos Azaziel. Szarból nem lehet várat építeni.
- Tudom Wulf , de ez a tehetetlenség annyira felbosszant.
- Megteszünk minden tőlünk telhetőt. Amúgy hallottad a nagy újságot ?
- Miről van szó ? - kapom fel a fejem. - Itt mindig mindent én tudok meg legutoljára.
- Felküldtek egy nagykutyát , egy herceget , hogy segítsen a nyomozásban. Állítólag , hogy az emberek lássák , igen is foglalkozunk velük is. Mivel , hogy az első áldozatod ember volt.
- Púp a hátamra - sóhajtok fel. - Már csak egy parancsolgató , ezer éves kövület hiányzik az osztályra.
- Tizenhétezer plusz - mínusz pár száz - szólal meg egy bariton a hátam mögül. - Ön bizonyára Azaziel Roth nyomozó.
- Ó , a jeges pokolra , hányszor kértem már bejáratra néző asztalt ! - kiáltok fel. - És Ön ? Önben kit tisztelhetünk , őméltósága ? - horkanok fel.
- Tetszik a szarkazmus a hangjában. A nevem Mephistopheles .
Szándékolt lassúsággal feltápászkodok az íróasztalom mellől és szembefordulok vele. Csak széles vállakat látok . Fentebb emelem a tekintetem és elakad a szavam. Egy bukott szépségével kápráztat el minket. Ezerszőkében játszó haja varkocsba fonva lóg le egészen a derekáig , ametiszt lila szemeiben sok élet bölcsessége tükröződik. A szemöldökétől az arccsontjáig húzódó sebhely nem hogy elrontaná az összképet , de még férfiasabbá teszi , amúgy is markáns arcát.
- A sebhelyemet bámulja - jegyzi meg.
- Szokatlan - felelem flegmán. - Miért nem gyógyítja meg ?
- Emlék , egy régi bűnömért.


- Szóval már ismerik egymást - illan közénk hirtelen az osztályunk vezetője. - Azaziel Mephistopheles herceg lesz az új társa.
- Na , nem ! - kiáltok fel.Ez valami vicc. - Most szórakozik velem hadnagy ? Lehet , hogy idős és nagy hatalmú , de pont ezért nem fog szót érteni az emberekkel és az alacsonyabb rangúakkal. És...
- Pedig - szólal meg a nyavalyás - , ha jól érzem ,maga sem marad le sokkal mögöttem eszencia kérdésében.
És ekkor követtem el az első hibát. Hagytam , hogy hozzám érjen. Azonnal éreztem a forró . égető érzést a mellkasomon.
" Ne szívass !" - gondoltam magamban.
- Mennem kell ! - mentettem ki magam gyorsan. - Új nyom. Örvendtem a a találkozásnak.
Anyám ! Hova menjek ? Gyorsan egyedül kell maradnom ! Nem kerülve az embereket , egyeseket fel is borogatva , berontottam a hullaházba.
Syl halálra váltan meredt rám.
- Mi a .... - kezdte volna , de észrevehette rajtam a pánik első hullámát és rögtön mellém ugrott. - Az , mi történik ?
- Segíts - hörgöm , miközben a felsőm tépkedem le magamról.
Az égető fájdalom kezd elviselhetetlen lenni .
" Ha egyszer megtörténik , hagyd megtörténni. " - hallom anyám hangját a messzi múltból. Beszélt erről. Erről az egész öröklélekről. " Ha találkozol az öröklelkeddel rajtad lesz a neve , s rajta a tied. "
Az ő sem tudta biztosan , hogy "angyali vagy démoni " módon fog rajtam kiütközni. De ezek szerint anyám vére erősebb bennem.
- Bassza meg ! - kiáltok fel és próbálok lehiggadni , nem ellenállni a folyamatnak. Már nem is fáj annyira.
- Azaziel ? - hallom Sybil aggódó hangját. - Mi történt veled ? Hogy segítseg ?
Hirtelen meglátja az arannyal világító mintát a szívem felett és elakad a szava. Hiába ember , de az alvilágiakat senki nem ismeri jobban nála. Egész életében minket tanulmányozott. Na , ilyet még biztos nem látott . az angyaloknak nem volt szükségük orvosokra , főleg nem emberire.
- Mi vagy te ? - kerekedik el a szeme.
- Syl ...
De ő már hátrál is tőlem.
- MI VAGY TE ? - kérdezi egyre hangosabban.
- Várj Syl , a barátnőd vagyok Azaziel.
- Tartozol nekem egy kis magyarázattal.
- Igen - nyújtom felé a kezem , - de nem vagyok rossz , kérlek , halkabban.
Bizonytalanul odajön mellém és kérdőn emeli meg a szemöldökét. Lehajtom a fejemet és halkan súgom neki.
- Angyal , Syl. Angyal vagyok.

2012. július 12., csütörtök



Sziasztok !

Drága barátnőm Aydan helyett én viszem tovább a blogját , de u.a. néven , címen , etc , mint eddig. Remélem nekem is sikerül ugan olyan élvezhetően írnom. Ma este fent lesz a friss , az én első , nagy belépőm.
Előre is mindent köszönök !

  Sissy

2012. január 23., hétfő

Ezer - millió bocsánat , de bekrepált a gépem és csak most lett kész. Erre - mifelénk - meg nem nagyon vannak netkávézók... :((
Ma vagy holnap este lesz friss !

Puszi : Aydan

2012. január 4., szerda

VI. Fejezet

A semmi vesz körül. Vakító , szikrázó üresség. Nem tudom mióta lehetek itt , teljesen elvesztettem az időérzékemet. Talán még az idő sem létezik ezen a helyen. Megpróbálok szárnyra kapni , de valamiért nem tudom őket előhívni a bőröm alól. Egy kicsit kétségbe esek. Kiabálni szeretnék , hogy hahó vagy valaki , de egy hang sem jön ki a torkomon. Ok ,beparáztam. Mielőtt eluralkodna rajtam a teljes pánik , hirtelen egy férfi terem előttem.
  • Szia Azaziel – hallom meg a hangját közvetlenül a fejemben. - Csak gondold – szól rám , mikor nyitnám a számat.
  • He-helló – sikerül belenyögnöm a fejébe.
  • Rengeteg kérdésed lehet.

Bólintok , másra úgy sem nagyon futja. Tényleg rengeteg kérdésem van és egyszerűen azt sem tudom , hol kezdjem. Hogy hol vagyok , mi történt , hogy vajon meghaltam.
  • Ki vagy ? - bököm ki végül.
  • Azazel.
  • Vicces , az apámat is így hívták – és akkor leesik , miért is volt olyan ismerős. Hosszú , fekete haja varkocsba fonva lóg a hátán. Fekete szemei olybá tűnnek , mintha az összes fényt elnyelnék. A gúnyos mosoly – ami a kapitányságon már-már védjegyemmé vált – ott bujkál szájzugában. Így elnézve a démont , aki nemzett , már tudom miért szeretett bele az anyám. Minden porcikája a férfias erőt sugározza , tele a parázsló – de akármikor lángra lobbanható – szenvedéllyel. Erős , mégis gyengéd – mondta mindig az anyám. - Belerokkant a halálodba – csak ennyit sikerül kinyögnöm , mielőtt az első könnycsepp legördül az arcomon.
  • Tudom – nem mond mást. Vár. A kérdéseimre.
  • Miért vagyok itt ? - adom meg neki , amit akar.
  • Mert döntened kell. Tovább lépsz vagy maradsz , odaát.
  • Hová léphetek tovább ?
  • Anyádhoz – mutat fölfelé - , az angyalokhoz. Neked megadatott , hogy válassz. Lehetsz fent harcos , csatlakozhatsz az égi sereghez. Várhatod a következő összecsapást , ami megsúgom , hamarabb lesz , mint gondolnád. Vagy visszatérhetsz az emberek világába. Te döntesz.
  • Jól van ? - kérdezem anyámról.
  • Hiányzol neki.
  • Nem mehetek – sóhajtom. - Meg kell találnom , aki megölte a barátomat. Anyu még egy kicsit kibírja nélkülem. Sajnálom.
  • Semmi baj , kicsim. - lép közelebb hozzám. - Tudtuk , hogy ezt fogod választani. De fel kell készülnöd , mert nem sokára el fog szabadulni a pokol. Elkezdték keresni a kulcsot.
  • Milyen kulcsot ? - kérdezem nyugtalanul.
  • Ami a kilencedik bugyrot nyi...

Hirtelen eltűnik az apám és vakító fény homályosítja el a látásomat. Rángató érzés telepszik meg a mellkasomon.

  • Apa , ne ! - sikítom , de már sehol nincs.

Kiabálás zaja üti meg füleimet. Tudom , hogy kiabálnak , mert bántja az érzékeimet , de nem értem a szavakat. Felpattannak a szemeim és meglátom , hogy emberek vesznek körül. Fehér , steril szobában fekszem , csövek lógnak ki belőlem.

  • Pulzus 92 , vérnyomás 148/93 , normalizálódik. A bőre teljesen épp. Kisasszony tud válaszolni ? - világít a szemembe az egyik nővérke.
  • Vegyék ki belőlem ezt a sok vacakot ! - csattanok fel. - Az égvilágon semmi bajom !
  • Több , mint 10 percig volt halott , a teste 92 % - án harmadfokú égési sebek voltak , amikor behozták. Már , hogy lenne jól ?! - próbál meg visszanyomni a műtőasztalra a fellengzős hangvételéből ítélve az orvos. - Igazi csoda !
  • Ki hozott be ? - kérdezem meg még mindig ülve.
  • Névtelenül riasztották a segélyvonalat.
  • Az emberit ? - teszem fel a nyilván való kérdést.
  • Természetesen.
  • Akkor tévedtek – vicsorítom ki a szemfogaimat. - Azaziel Roth nyomozó vagyok , másodgenerációs , harmadrendű démon. Nincs magukra szükségem ! - ezzel kitépek magamból minden csövet és műszert.

Lemászok az asztalról és úgy , ahogy vagyok – vagyis meztelenül – kirohanok a váróba. Nem érdekel az emberek tekintete , sem a szörnyülködő sopánkodásuk. Hatalmas lendülettel kirobbanok a kórház előtti mentő beállóba és párerőteljes szárnycsapással máris a levegőben vagyok a rendőrőrs felé rohanva.


2011. december 31., szombat

V. Fejezet

  • Helló ! - nyitom ki az ajtót Sybilnek. - de jó , hogy jössz , már azon gondolkoztam , magányomat tequilába fojtom.
  • Szia , nem csak te vagy egyedül – szalad át egy alig észrevehető fintor törékenynek tűnő arcán. Hosszú , szalmaszőke haját laza kontyba fogta , bánatos kék szemei elnéznek mellettem a bárszekrény felé. - Igyunk és beszéljük ki a férfiakat !
  • Gyere – karolom át kedvesen a vállamig érő nőt. - Elméletileg holnap szabadnapos vagyok , addig dorbézolhatunk , ameddig kedved tartja.



Tudom , hogy még mindig szereti Nedet. Azt is tudom , hogy azért hagyta el , mert adni akart neki egy esélyt , hogy ne egy maga fajta véges életű mellett kelljen lennie. Annyira szereti azt a bolondot , hogy lemondott a saját boldogságáról az övéért. Pedig mind a ketten szenvednek és Ned még az okokat sem tudja. Hja , nehéz is a szerelem ! Még jó , hogy nekem nem kell ilyenekkel foglalkoznom. Soha a büdös életben nem leszek szerelmes , ezt megfogadtam már évekkel ezelőtt.
  • Mit önthetek ? - állok be a pult mögé.
  • Mid van ? Nincs véletlenül valami démonid ? - céloz a vérünkkel tuningolt , ezért jóval ütősebb piákra.
  • Mindig van – mosolygok rá. - Miben kéred ? - sebzem meg egyik szemfogammal a mutatóujjamat.
  • Tequila nekem is megfelel.



Óvatosan egy cseppet a feles pohár aljára csöppentek. Az ő 45 kilós súlyához két ilyen tequila tökéletesen elég lesz , ahhoz hogy Nedet teljesen elfelejtse. Magamnak belepréselek 5-6 cseppet. Közben a távkapccsal beindítom a holotévét és valamelyik zenecsatornára állítom be.
  • Fenékig ! - nyújtom át neki a sajátját. - Harag , ha marad !
  • Bene te ! - köszönt apám nyelvén.
  • - I quoque - viszonzom . - Gyerünk táncolni ! - ragadom magammal. Ezek az esték már – már szertartássá váltak számunkra az elmúlt hat hónapban. A doki áll a legközelebb a barátnő fogalmához. Egyszer , talán , majd ha megtanulok bízni , akkor elmondom neki ki vagyok. - Riszáld !
Lerúgja a cipőjét és egymás kezét fogva rázzuk a reggaeton őrjítő ritmusára. Próbálunk együtt énekelni az énekesekkel , de csak valami szánalmas halandzsa lesz belőle. Dőlünk a röhögéstől és a padlón landolunk. Egymást ölelve ringatózunk a padlószőnyegen.
  • Köszönöm ezeket az estéket – morzsol el egy könnycseppet a szeme sarkából.
  • Nem csak neked van szükséged rájuk. Én is …
A videofon pittyegése szakít félbe.
  • Ó , a francba ! - nyafogom. - Nem akarok dolgozni ! Roth – szólok bele a hangulatrontó masinába.
  • Ott van a doki ? - kérdezi Belle suttogva.
  • Igen – halkítom le én is akaratlanul a hangom. - Baj van ?
  • Tedd be a fülest ! - parancsol rám szokatlanul keményen a diszpécser.
  • Mindjárt jövök – intek Sylnek mielőtt kilépek a teraszra. - Bent van , mondd ! - mondom , miután becsuktam a tolóajtót.
  • Baj van Az. A Hooper egyik szemetesében egy összetört holttestre találtak a ghoulok. És csak azért nem ették meg , mert … - csuklik el a hangja – mert az egyikük azt mondja...azt mondja lehet , Ned az.
Érzem , hogy elönt a sötétség. Jéghideg kúszik fel a vádlimon át a hátamon a tarkómra elborítva a látásomat. Perzselő , égető fagy öleli körbe alig – alig dobbanó szívemet. „ Ne ! Istenem , ne ! „ - sikítanám , de nem tehetem , hisz Sybil semmit sem tudhat meg.
  • Megyek – súgom az immár zokogó Bellenek , - adj felszállásit !
  • Vedd elintézettnek.
Kiveszem a fülest és nyugalmat erőltetve magamra bemegyek.
  • El kell mennem , ne haragudj.
  • Meló ? - néz rám mosolyogva.
  • Sietek vissza – mondom rá sem nézve.
Kirohanok a teraszra , még futtomban kiengedve a szárnyaimat. Erőteljes szárnycsapásokkal megindulok a helyszín felé.

Add Istenem , hogy ne ő legyen. „ - könyörgök magamban. „ Ne vedd el tőlünk ! „
Már messziről meglátom a kivilágított utcarészt. Egy családi ház feljárójára dobva , mint egy rongybaba , ott hever a társam , a barátom. Felismerem az illatából . Az a rengeteg vér sem tudja elnyomni azt a rettenetes parfümöt , amit használ...használt.
Óvatosan , minél kisebb széllökésekkel kísérve , pár méterrel a testtől leszállok és visszahajtom a szárnyaimat. Habozok még , mielőtt elindulok. Nem merek odamenni , nem merem azonosítani. Nem akarom azonosítani , nem akarom véglegessé tenni a halálát.
  • Roth nyomozó – szól rám a helyszínt biztosító rendőr. - Ezeket találtuk a zsebében – nyújt felém egy közepes bűnjeles zacskót.
  • Köszönöm – veszem át tőle. - Ismertetné a helyzetet , kérem ?
  • Kb. negyedórája érkezett a hívás Lewinsky nyomozó egyik informátorától , miszerint a nyomozó itt fekszik összetörve és nem lélegzik. Azonnal kijöttünk a helyszínre. Nem nyúltunk semmihez , csak a zsebeit néztük át , azonosítás végett. Önt vártuk.
  • Köszönöm – ismétlem bután és megindulok Ned felé.
Szörnyű látványt nyújt , de – legalább – első pillantásra mindene a helyén van. Sötét kék farmerját foltokban átáztatta a vére , mindkét lábszárcsontja átszúrta a bőrét , bal lábfeje 180 fokos fordulatban fekszik. Bal keze a teste alá csavarodva , jobb karját csak egy bőrcafat tartja a helyén. Állkapcsa teljesen eldeformálódott , orra több helyen eltört. Alaposan megverhették. Gumikesztyűt húzok. Üveges , semmibe meredő tekintete elől menekülve lehajtom szemhéjait. Leguggolok mellé , pár milliméternyire testétől kiengedem az eszenciámat , ami – tükrözve a lelkemben dúló háborút - dühös fúriaként szaladja körbe. A felsőteste bal oldalán sejtelmes csillogást veszek észre. Lenyúlok és széthúzom véráztatta ingét és belebámulok az üresen tátongó mellkasába. Ekkor elpattan bennem valami és a perzselő jégvihar , ami bennem dúl , álló helyzetbe ránt és ívben megfeszíti hátamat.
Nem bírom visszatartani ! „ - sikítom némán.
  • Nem bírom sokáig tartani ! - kiáltom a járőröknek és a helyszínelőknek. - Menjenek minél messzebbre és vigyék a nyomozót is !
A mentősök gyorsan felpakolják egy hordágyra és a halottas kocsi mellett elrohanva tolják tovább , messze tőlem. Ők sejtenek valamit abból mi történik velem , mert a sebességükből ítélve nem emberek , de a járőr értetlenül néz rám.
Menekülj ! „ - tátogom neki , de már tudom , hogy késő. Ha most elindulna se jutna elég távol , érzem végig folyni bőrömön az erőt , ami kitörni készül belőlem. Nyers , zabolázatlan. Még csak egyszer találkoztam vele , anyám halálakor. De mindent elpusztított körülöttem. Felperzselt élőt , élettelent , embert és nem emberit.
Összezárom , majd kinyitom szemeimet és a halálra ítélt rendőr pupilláiban meglátom önmagam. 
Hollófekete hajam helyett hófehéren világító hajtömeg szálldos a fejem körül. Feneketlen fekete szemeim helyett is csak fehéren ragyogó , túlvilági szemeket látok. Fehéren , világoskékeken izzó lángnyelvek nyaldossák bőrömet. Felismerem a halandó tekintetében mikor tudatosul benne , hogy most meg fog halni.
Sajnálom. „ - súgom neki , majd mindent elnyel körülöttem a lelkemet perzselő tűz.