2011. december 31., szombat

V. Fejezet

  • Helló ! - nyitom ki az ajtót Sybilnek. - de jó , hogy jössz , már azon gondolkoztam , magányomat tequilába fojtom.
  • Szia , nem csak te vagy egyedül – szalad át egy alig észrevehető fintor törékenynek tűnő arcán. Hosszú , szalmaszőke haját laza kontyba fogta , bánatos kék szemei elnéznek mellettem a bárszekrény felé. - Igyunk és beszéljük ki a férfiakat !
  • Gyere – karolom át kedvesen a vállamig érő nőt. - Elméletileg holnap szabadnapos vagyok , addig dorbézolhatunk , ameddig kedved tartja.



Tudom , hogy még mindig szereti Nedet. Azt is tudom , hogy azért hagyta el , mert adni akart neki egy esélyt , hogy ne egy maga fajta véges életű mellett kelljen lennie. Annyira szereti azt a bolondot , hogy lemondott a saját boldogságáról az övéért. Pedig mind a ketten szenvednek és Ned még az okokat sem tudja. Hja , nehéz is a szerelem ! Még jó , hogy nekem nem kell ilyenekkel foglalkoznom. Soha a büdös életben nem leszek szerelmes , ezt megfogadtam már évekkel ezelőtt.
  • Mit önthetek ? - állok be a pult mögé.
  • Mid van ? Nincs véletlenül valami démonid ? - céloz a vérünkkel tuningolt , ezért jóval ütősebb piákra.
  • Mindig van – mosolygok rá. - Miben kéred ? - sebzem meg egyik szemfogammal a mutatóujjamat.
  • Tequila nekem is megfelel.



Óvatosan egy cseppet a feles pohár aljára csöppentek. Az ő 45 kilós súlyához két ilyen tequila tökéletesen elég lesz , ahhoz hogy Nedet teljesen elfelejtse. Magamnak belepréselek 5-6 cseppet. Közben a távkapccsal beindítom a holotévét és valamelyik zenecsatornára állítom be.
  • Fenékig ! - nyújtom át neki a sajátját. - Harag , ha marad !
  • Bene te ! - köszönt apám nyelvén.
  • - I quoque - viszonzom . - Gyerünk táncolni ! - ragadom magammal. Ezek az esték már – már szertartássá váltak számunkra az elmúlt hat hónapban. A doki áll a legközelebb a barátnő fogalmához. Egyszer , talán , majd ha megtanulok bízni , akkor elmondom neki ki vagyok. - Riszáld !
Lerúgja a cipőjét és egymás kezét fogva rázzuk a reggaeton őrjítő ritmusára. Próbálunk együtt énekelni az énekesekkel , de csak valami szánalmas halandzsa lesz belőle. Dőlünk a röhögéstől és a padlón landolunk. Egymást ölelve ringatózunk a padlószőnyegen.
  • Köszönöm ezeket az estéket – morzsol el egy könnycseppet a szeme sarkából.
  • Nem csak neked van szükséged rájuk. Én is …
A videofon pittyegése szakít félbe.
  • Ó , a francba ! - nyafogom. - Nem akarok dolgozni ! Roth – szólok bele a hangulatrontó masinába.
  • Ott van a doki ? - kérdezi Belle suttogva.
  • Igen – halkítom le én is akaratlanul a hangom. - Baj van ?
  • Tedd be a fülest ! - parancsol rám szokatlanul keményen a diszpécser.
  • Mindjárt jövök – intek Sylnek mielőtt kilépek a teraszra. - Bent van , mondd ! - mondom , miután becsuktam a tolóajtót.
  • Baj van Az. A Hooper egyik szemetesében egy összetört holttestre találtak a ghoulok. És csak azért nem ették meg , mert … - csuklik el a hangja – mert az egyikük azt mondja...azt mondja lehet , Ned az.
Érzem , hogy elönt a sötétség. Jéghideg kúszik fel a vádlimon át a hátamon a tarkómra elborítva a látásomat. Perzselő , égető fagy öleli körbe alig – alig dobbanó szívemet. „ Ne ! Istenem , ne ! „ - sikítanám , de nem tehetem , hisz Sybil semmit sem tudhat meg.
  • Megyek – súgom az immár zokogó Bellenek , - adj felszállásit !
  • Vedd elintézettnek.
Kiveszem a fülest és nyugalmat erőltetve magamra bemegyek.
  • El kell mennem , ne haragudj.
  • Meló ? - néz rám mosolyogva.
  • Sietek vissza – mondom rá sem nézve.
Kirohanok a teraszra , még futtomban kiengedve a szárnyaimat. Erőteljes szárnycsapásokkal megindulok a helyszín felé.

Add Istenem , hogy ne ő legyen. „ - könyörgök magamban. „ Ne vedd el tőlünk ! „
Már messziről meglátom a kivilágított utcarészt. Egy családi ház feljárójára dobva , mint egy rongybaba , ott hever a társam , a barátom. Felismerem az illatából . Az a rengeteg vér sem tudja elnyomni azt a rettenetes parfümöt , amit használ...használt.
Óvatosan , minél kisebb széllökésekkel kísérve , pár méterrel a testtől leszállok és visszahajtom a szárnyaimat. Habozok még , mielőtt elindulok. Nem merek odamenni , nem merem azonosítani. Nem akarom azonosítani , nem akarom véglegessé tenni a halálát.
  • Roth nyomozó – szól rám a helyszínt biztosító rendőr. - Ezeket találtuk a zsebében – nyújt felém egy közepes bűnjeles zacskót.
  • Köszönöm – veszem át tőle. - Ismertetné a helyzetet , kérem ?
  • Kb. negyedórája érkezett a hívás Lewinsky nyomozó egyik informátorától , miszerint a nyomozó itt fekszik összetörve és nem lélegzik. Azonnal kijöttünk a helyszínre. Nem nyúltunk semmihez , csak a zsebeit néztük át , azonosítás végett. Önt vártuk.
  • Köszönöm – ismétlem bután és megindulok Ned felé.
Szörnyű látványt nyújt , de – legalább – első pillantásra mindene a helyén van. Sötét kék farmerját foltokban átáztatta a vére , mindkét lábszárcsontja átszúrta a bőrét , bal lábfeje 180 fokos fordulatban fekszik. Bal keze a teste alá csavarodva , jobb karját csak egy bőrcafat tartja a helyén. Állkapcsa teljesen eldeformálódott , orra több helyen eltört. Alaposan megverhették. Gumikesztyűt húzok. Üveges , semmibe meredő tekintete elől menekülve lehajtom szemhéjait. Leguggolok mellé , pár milliméternyire testétől kiengedem az eszenciámat , ami – tükrözve a lelkemben dúló háborút - dühös fúriaként szaladja körbe. A felsőteste bal oldalán sejtelmes csillogást veszek észre. Lenyúlok és széthúzom véráztatta ingét és belebámulok az üresen tátongó mellkasába. Ekkor elpattan bennem valami és a perzselő jégvihar , ami bennem dúl , álló helyzetbe ránt és ívben megfeszíti hátamat.
Nem bírom visszatartani ! „ - sikítom némán.
  • Nem bírom sokáig tartani ! - kiáltom a járőröknek és a helyszínelőknek. - Menjenek minél messzebbre és vigyék a nyomozót is !
A mentősök gyorsan felpakolják egy hordágyra és a halottas kocsi mellett elrohanva tolják tovább , messze tőlem. Ők sejtenek valamit abból mi történik velem , mert a sebességükből ítélve nem emberek , de a járőr értetlenül néz rám.
Menekülj ! „ - tátogom neki , de már tudom , hogy késő. Ha most elindulna se jutna elég távol , érzem végig folyni bőrömön az erőt , ami kitörni készül belőlem. Nyers , zabolázatlan. Még csak egyszer találkoztam vele , anyám halálakor. De mindent elpusztított körülöttem. Felperzselt élőt , élettelent , embert és nem emberit.
Összezárom , majd kinyitom szemeimet és a halálra ítélt rendőr pupilláiban meglátom önmagam. 
Hollófekete hajam helyett hófehéren világító hajtömeg szálldos a fejem körül. Feneketlen fekete szemeim helyett is csak fehéren ragyogó , túlvilági szemeket látok. Fehéren , világoskékeken izzó lángnyelvek nyaldossák bőrömet. Felismerem a halandó tekintetében mikor tudatosul benne , hogy most meg fog halni.
Sajnálom. „ - súgom neki , majd mindent elnyel körülöttem a lelkemet perzselő tűz.

3 megjegyzés:

  1. Óóó...
    Szegény Ned... A holttest leírása, attól tartok, számomra túl részletes volt... És mikor kitört a lélektűz... Az pedig lélegzetelállító...
    Várom a folytatást!
    Pusz:
    Cylise

    VálaszTörlés
  2. Szia Aydan!

    Egy nyelvtani megjegyzés:
    "Annyira szereti azt a bolondot , hogy lemondott a saját boldogságáért az övéért." Szerintem ezt akartad írni... a saját boldogságáról az övéért.

    Nem kukacoskodás. :)(Csak harmadik olvasásra akadt meg rajta a szemem. :D )

    Nagyon érdekes a sztorid! Várom a folytatást!

    Tűzvarázs

    VálaszTörlés
  3. Örülök , h tetszett a fejezet. Igyekszik az ember. :D

    Köszi , h szóltál Tűzvarázs . A hibát javítom. Észre sem vettem , pedig mindig átolvasom , mielőtt kirakom. Az a fránya pezsgő ... XD

    Puxa : Aydan

    VálaszTörlés